A Prána:

 

 

Bejelentkezés:

Tel.: 06/20 406 6745

E-mail: vmarianna035@gmail.com

A Földön mindent finom energia mező vesz körül és értelemszerűen bennünket embereket is és ezek a mezők egymással állandó kapcsolatban vannak. Minden, ami a szervezetünkben történik a minket körülvevő energiamezőben érzékelhető. Amikor energetikailag kezelünk, ebben a minket körülvevő energia mezőben dolgozunk: tiszítunk, töltünk, harmonizálunk, éppen, amire a szervezet jelzései alapján szükség van. Visszafelé is igaz, amit ebben az energia mezőben teszünk, az hat a fizikai testre is. A kezelések igazi karmesterei a csakráink: Ők fogadják a küldött energiát és továbbítják azt a megfeleő szervhez, tovább bontva és annak frekvenciájára finomra hangolva. És az Ő működésük, nagyságuk, teltségük számunkra fontos információval szolgál a fizikai test állapotáról. Ugyanakkor az energiamezőben minden egyes szerv, sejt és annak állapota szintén érzékelhető. A kezelések során én az egyén energiamezejével kapcsolódok bárhol is tartózkodik éppen, ezért nincs szükség fizikai jelenlétre, sem az Ő részéről időráfordításra, a kezelésekkel párhuzamosan szinte minden tevékenység végezhető.

"A világ, amiben élünk: egy energia világ. Az energia semleges és mindenhol jelen van. Valójában azt is mondhatjuk, hogy "MI IS ENERGIA VAGYUNK."

Ez azért van, mert mindenki a Földön - a Föld energiahálójának a része.

Az energiatest, a Föld energiatestének egy része. Energia oda áramlik, ahova a figyelem irányul.

A Prána finom részecskék és életenergia összessége.

A Prána szó egy szanszkrit kifejezés, ami "vitális életerőt" jelent. Egy láthatatlan bio-energia, vagy finom energia, ami nélkülözhetetlen az élet fenntartásához.

A Prána energia gyógyítás azon az elven alapul, hogy a testnek veleszületett képessége van arra, hogy a sérülésekből és betegségekből kezelés nélkül gyorsan felépüljön. A Prána energia gyógyítás a vitális életerőt, mint üzemanyagot hasznosítja. Ez biokémiai változások kialakulását eredményezheti. Ezek végbemehetnek a testben és/vagy a környezetben. Azokon a helyeken, ahol orvosi kezelés nem áll rendelkezésre, a vitális életerő hasznosítása sok esetben gyors felépülést eredményezhet.

A kezelő a vitális életenergia csatornájává válik, majd eljuttatja az energiát abba a testbe vagy egyéni életterületre, amely energianövelést igényel. Ez az energiaközvetítés általában egyensúlyba hozza, stabilizálja vagy harmonizálja az energia tényezőket, melynek következtében a fizikai test is gyorsan normalizálódik.

A vitális életenergia a magasabb energiájú forrástól, az alacsonyabb szint felé halad.

A Prána energia gyógyítás egyik alapelve: a "vitális életenergia" növelése a testben, vagy adott testrészen. Ezáltal gyorsan hozzájárul ahhoz, hogy a test meggyógyítsa önmagát. "

Charlotte Anderson, Choa Kok Sui Mester felesége

 

 

Choa Kok Sui Mester a Modern Prána gyógyítás és Arhatikus Yoga alapítója volt. Világszerte tanította és eredményesen alkalmazta az általa továbbfejlesztett energia gyógyítási módszert, a Prána gyógyítást.